Szent Márton Napok
Alistáli Márton Napok
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű
városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot . A római császár katonájaként szolgáló
Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét
egy nélkülöző koldusnak.
Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus, és elmondta, ő hogy volt a koldus.
Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett.
Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké
akarták szentelni. A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy
alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk
verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét.
– A Márton napi népszokás, hogy libát eszünk, is arra utal, hogy a libák
gágogásukkal elárulták Mártont, így "büntetésként" ezen a napon az asztalra kerülnek.
Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig a Franciaországban,
Tours városában segítette a rászorulókat.
Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől Tours-ig vezető útvonalat
Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította, hogy bemutassa Európa
legnépszerűbb szentje, Szent Márton életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit.
Magyarországon is megalakult a Magyarországi Via Sancti Martini Egyesület
(Hungarian Via Sancti Martini Association),
melynek egyik fő célja, hogy a Szent Márton Kulturális útvonalhoz kapcsolódó
települések, szervezetek, intézmények és magánszemélyek együttműködését elősegítse.
Polgári társulásunk a természet védelme mellett a történelmi és kulturális értékek
megőrzését és gyarapítását is fontosnak tartja, ezért szeretnénk a zarándokútvonal
építésének részesei lenni és Szent Márton tanítását népszerűsíteni.
Ma nem vágjuk félbe a kabátunkat, ám Szent Márton ünnepe arra szólít, hogy szeretetünket osszuk meg másokkal, figyelmünket ajándékozzuk egymásnak. Ezzel tesszük láthatóvá és érezhetővé Isten szeretetét családjainkban, közösségünkben!
November 5.-én terménykiállítást rendezünk a tájház udvarán - találkozunk 10,30-kor. Várjuk mindazokat, akik saját terményeket, fonott kosarakkal, régi mezőgazdasági eszközöket tudnak hozni.
November 6.-án Orbán Róbert helytörténész vezetésével délelőtt zarándokok érkeznek községünkbe Szombathelyről, Szent Márton szülővárosából. D.e. 10 - 10,30 kor találkozunk a Szent Márton katolikus templomnál, majd megtekintjük a múzeumot. Szeretnénk bemutatni vendégeinknek községünk nevezetességeit.
Délután 14.00 órai kezdettel a művészeti alapiskola koncerttermében a látogatók rövid előadásban bemutatják a zarándokútvonalat.
November 11.-én 16,30 -kor óvodások Márton napi műsora az óvodában, utána lampionos felvonulást tartunk Szent Márton tiszteletére.
Szeretettel várunk mindenkit !
—————