24/06/2012 10:50

Szeretethíd 2012

Szeretethíd 2012

Kedves embertársaink!

    A szeretet a legfontosabb érzés az ember életében; szeretni a hazánkat, a családunkat, a  természetet, a Földet mellyen élünk, embertársainkat,  a munkánkat, bízni Istenben és nem önző módon bezárkózva, hanem egymást segítve, a másikra is figyelve élni.

Ezért mi, az Ecori polgári társulás vezetői a tavalyi sikeres részvételen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy idén május 18.-án és 19.-én is  bekapcsolódtunk a Magyar Református  Szeretetszolgálat  Szeretethíd  elnevezésű mozgalmába. Döntésünk  távlati célja az maradt továbbra is, hogy az e napon kialakuló kapcsolatok a jövőben is megmaradjanak, hogy a gyerekeknek és fiataloknak  új ötleteket adjunk az élet értelmesebb kitöltésére, a szabadidő hasznos eltöltésére, az idősebbeket pedig meggyőzzük arról, hogy még mindig  fontos tagjai a társadalomnak. A méltóságteljes emberi élethez, az emberek között épített hidak elengedhetetlenek. A HÍD akkor jön létre, ha tudjuk, hogy ezen a napon többen, több helyszinen vállaltunk önkéntes munkát.

 Az önkéntes munka összekovácsolja a közösséget, segit környezetünk és emberi kapcsolataink jobbátételében!

Fogjunk össze mindannyian akik keresik egy békésebb és élhetőbb, s talán boldogabb világhoz vezető utat!

 Helyszinek és időpontok, ahol csatlakozni lehet: Ecori (régi ref. Iskola) udvar, május 18. péntek 17.30.

A brigád ideje alatt gyűjtést szervezünk Csémy Pali további kezeléseire.

Minden segitséget  köszönünk!

—————

Back