A Csallóközről

A Csallóköz

 

A Csallóköz - ez a magába zárt, külön világot képező vidék - a Duna „gyermeke". A Duna pedig - Donau néven - Németországban, a Bádeni Nagyhercegségben található Fekete-erdőben ered. A Duna Európa második legnagyobb folyama, méreteiben csak a Volga előzi meg. A nagy folyó, ahogyan ezt mindig is mondták a csallóköziek, 2890 kilométernyi teljes hosszának még csak az egyharmadát futja be, amikor Dévénynél, a Kis-Kárpátok és a Lajtahegység közé szorított kapun, a Porta Hungarica nevű szoroson belép a történelmi Magyarország területére. Azt követően a Dunából két mellékfolyó ágazik el, és ezek jobbra is, balra is egy-egy szigetet kanyarítanak ki a kihasadásuk után elterülő földből.

A jobbra ágazó folyó neve Mosoni-Duna, az általa bezárt terület a Szigetköz nevet viseli; a balra ágazó folyó neve Kis-Duna (az egykori főág, a Csalló ősfolyó utódja, melytől a sziget nevét nyerte), az általa bezárt terület pedig a Csallóköz nevet viseli.

A Csallóköz annak a Kisalföldnek a része, amely Kemeneshátnál és a Bakonynál kezdődik, majd átnyúlva a Dunán felhúzódik északra a Vág völgyébe és a Mátyusföldre. A Kisalföld tehát magába foglalja a földtanilag azonos és ég-hajlatilag is megegyező Szigetközt és a Csallóközt, s ez utóbbin belül a Csiliz-közt.

A Csallóköz nemcsak a Duna, hanem egyben Európa legnagyobb folyami szigete. Északról a Pozsony alatt a Nagy-Dunából kiszakadó, először északkeletre, majd délkeletre forduló északi Duna-ág határolja - Kis-Duna néven -, amely Gútánál az északról délre rohanó Vág vizével egyesülve - Vág-Duna néven - jut ismét vissza Komáromnál a Nagy- vagy Öreg-Dunába, mely délről zárja be a Csallóközt, s választja el az egyébként teljesen azonos adottságokkal rendelkező Szigetköztől.

A legutóbbi időkben egy kisebb tájegység is kialakult a nagyon belül. A vízerőmű felvízvezető csatornája, valamint a Duna eredeti medre között húzódó területet - ahol Bodak, Vajka és Doborgaz községek találhatók - Kis-Csallóköznek hívják.

A Duna Pozsony és Komárom közötti nagy szigetét, illetve szigeteinek sokaságát évszázadokon át Csallóköznek hívták. Német neve Schütt, Grosse Schütt volt. Szlovák nevet - Zitny ostrov - a legújabb időkben, az új csehszlovák állam részeként kapott.

A két Duna-ág közötti csallóközi sziget 84 kilométer hosszú és helyenként 15-30 kilométer szélességű terület. Már emberemlékezet óta két részre választja a lerakódott diluviális küszöb, melyen keresztül vezet a Pozsony-Dunaszerdahely-Komárom főútvonal. Feltételezhetően a Csallóköznek éppen ez a része volt legmegfelelőbb a letelepedésre. A legutóbbi mérések adatai szerint az északi szélesség 47° 49' és 48° 11' között, illetve a keleti hosszúság 34° 49' és 35° 49' között terül el. Így a Csallóköz 1885 négyzetkilométer, azaz csallóközi szemmel nézve 188 519 hektár területű, vízzel körülzárt sziget. A tájegység egyetlen síkság, tengerszint fölötti magassága 105 és 129 méter között van.

Nevét valószínűleg egykor a Dunába torkolló Csalló folyótól kapta, mely nagyjából a mai Kis-Duna helyén folyhatott és török eredetű szónak vélnek. Egyes mondák szerint egykor a tündérek birodalma volt. Bővelkedett természeti kincsekben, ezért is nevezték „Aranykertnek”.

Ipolyi Arnold, a csallóközi születésű katolikus pap és történész, aki könyvet írt a magyar nép őshitéről, mítoszairól, az 1800-as évek közepén kiadott Magyar Mithologia címmű művében így ír a Csallóközről:

„A Csallóköz tája a régi időkben olyan csodaszép volt, hogy Aranykertnek nevezték. A Duna megszámlálhatatlan szigeteit tündérek lakták, kiknek királynéjuk: Tündér Ilona, hófehér hattyú képében úszkált a Dunán, hogy megtalálja szíve párját, Árgyílust, a csodaszép királyfit. A tündérek palotáiban földi halandók által sohasem látott fény, pompa uralkodott. Aranytól-gyémánttól ragyogott minden. Kertjeikben aranyalmák csüngtek az ágakon. A fűszálakon harmat helyett gyémántcseppek csillogtak. Asztalaik roskadoztak a világ minden tájáról hozott ínyencfalatoktól, és alkonyattói hajnali kakasszóig minden éjszakán messzire hangzó zene verte föl a tájék csendjét.

Hogy mikor hagyták el a tündérek a Csallóközt, nem tudja senki, de emlékük él a magyar nép meséiben. Élt abban a tömérdek árvalányhajban is, amely valósággal ellepte a fenyéres helyeket, mert a rege szerint nem egyebek azok, mint az egykor itt élt tündérek aranyszőke hajszálai, és hajdani itt lakásuk bizonyítékai azok az aranyporok is, amelyeket nemzedékek mostak ki a Dunából. Az arany szemcsék egykor a tündérek ruháiból hullottak a vizekbe...".

Élővilág

A csallóközi régió, ez a Nagy- és Kis-Duna közé eső síkság, amely odáig terjed, ahol a Vág folyó a Kis-Dunába ömlik, ágvíz- és szigetrendszerével páratlan környezetbiológiai rendszert alkot. Ez a különböző mezei, erdei, vízi és átmeneti élőhelyek tarka együttesét, valamint az ott élő állatvilágot foglalja magában.

A legrégibb ismeretek a Csallóköz állatvilágáról a harmadkorból származnak. E kor üledékeiből a mai szarvasfélék őseinek csontvázmaradványai kerültek elő. Közülük pl. a Megaceros hibesnicus óriásszarvas agancsának terpesztése a 3 métert is elérte. Csont- és agancsmaradványok ismeretesek az Alistál melletti tőzegtelepekről, az Apácaszakállas környéki kavicsbányákból, ezenkívül a járás területén levő több különféle lelőhelyről is. Az építkezési és földmunkálatok, a kavicsbányászat során előkerültek más ősemlősfajok kövületmaradványai is; ezek leggyakrabban az őstulkok jó állapotban megerősödött hatalmas méretű szarvai és koponyái.

Az itt élők ősfoglalkozása elsősorban a halászat volt. A legfontosabb halak: a viza, a harcsa, a ponty, a keszeg, a süllő, a csuka és egyéb kisebb fajok, például a vágódurbincs. Egykoron a térség egyik legértékesebb halfaja a viza volt. Ez a Fekete-tengerből a Csallóköz csendes vizeibe ívni felvándorló halóriás. A halakat a piacokon árulták. A bécsi halpiacon például külön standjuk volt a csallóközi vizásoknak.

A Csallóközben telelnek át az északi vadlibafajok, s a terület kedvelt élőhelye a vadkacsának, fácánnak, fürjnek, túzoknak és számos védett madárfajnak. Baka község határában, a Duna ártéri erdeiben található a ritkaságszámba menő réti sas kiemelten védett fészkelőhelye. A fekete harkály által kiszorított szalakóta az 1970-es években teljesen eltűnt, de az 1990-es évek közepén ismét felfedezték néhány példányát. A túzok–állomány az 1970-es években még megközelítőleg 300–400 körül mozgott, jelenlegi állománya azonban csupán néhány egyedre korlátozódik. Viszonylag gyakori madárfaj a gyurgyalag. A hattyúk egyedszáma is nagy mértékben megnövekedett.

A Csallóköz legjelentősebb apróvadja a nyúl, a fácán és a fogoly. Állományaikat azonban az utóbbi években igencsak megritkította a természeti környezetre ható civilizációs nyomás: a mezőgazdaság gépesítése és kemizálása, a járműforgalom, az urbanizáció és egyéb káros antropogén tényezők együttes fellépése; mindezt nem kerülhette el a Dunaszerdahelyi járás sem.

 

A rőtvadat a dunai ligeterdőkben az őz és főképpen a szarvas képviseli. Ez utóbbi úgy tekinthető, mint a gímszarvas egyik ökotípusa, „dunai szarvas" néven. A Duna parti övezetében elég szép számban él a vaddisznó.

A csallóközi fauna uralkodó elemei a vízimadarak, illetve azok a madárfajok, amelyek vízi élőhelyhez kötődnek. Az igen gyakori tőkés réce (Anas platyrhyncha) mellett itt többet figyelhetünk meg olyan madárfajokból, melyek másutt elég ritkának számítanak. Ilyenek pl. az üstökös réce (Netta rufina), a kerceréce (Bucephala clangula), a fütyülő réce (Anas penelope), a böjti réce (Anas querquedula), a csörgő réce (Anas crecca), a kanalas réce (Spatula clypeata), a nyílfarkú réce (Anas acuta) és további fajok. A vadludak közül a Csallóközben gyakorinak mondható a nyári lúd (Anser anser), nem ritka a vetési lúd (A. fabalis), a nagylilik (A. albifrons) és a kisülik (A. erythropus).

A Csallóközben előforduló ritka madárfajok közül megemlítendő a gulipán (Re-curvirostra avosetta), a széki gólya (más néven gólyatöcs - Himantopus himanto-pus), egy, az ezüstsirályhoz hasonló sirályfaj (Larus sp.), a fekete gólya (Ciconia nigra), a búbosvöcsök (Podiceps eristatus) és a nagykócsag (Egretta alba). Nagyon ritkának számít a csigaforgató (Haematopus ostralegus), a daru (Grus grus), a pehely-réce (Somateria mollissima), a vörös gém (Ardea purpurea). Egy ízben megfigyelték a pelikán (más néven rózsás gödény - Pelecanus onocrotalus) átrepülő példányát is.

A túzok (Otis tarda) a Csallóközben ma már csak szórványosan fordul elő; ezzel szemben viszont a rétisas (Haliaetus albicilla) egyedszáma növekvőben van, és fészkelése a dunai szigeteken várhatóan állandósul.

A közönséges vagy aranysakál (Canis aureus) egzotikumnak számíthatna, csakhogy az 1996. évi Bős környéki dokumentált előfordulása és az ezt követő további hiteles megfigyelések alapján jogosan volt besorolható a Duna-vidék állatvilágába.

Másfelől egy ázsiai eredetű emlősfaj, a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides) a Kisalföldön át vándorol Közép- és Nyugat-Európa felé.

A hód (Castor fiber) a Csallóköz őshonos emlősfaja - még akkor is, ha dunai állománya a múlt század derekán kihalt. A Vajka és Bős között elterülő ligeterdőben jelenleg meglevő hódtelepek azt a reményt keltik, hogy az egykori élőhelyek újból tartósan benépesülnek, s így a dunai faunát egy érdekes, eredetileg őshonos faj fogja gazdagítani.

Történelem

A Csallóköz már a bronzkorban megült hely volt, bizonyítják ezt régészeti leleteink, amelyek az időszámításunk előtti 1300-as évekből származnak. Ettől az időtől kezdve a Csallóközben, egymást fokozatosan váltva, több törzs és népcsoport is letelepedett.

A vaskorszak elején ez a terület közvetlen kapcsolatba került az akkori fejlett kultúrákkal, például a mai Olaszország területén virágzó ókori etruszk kultúrával. A feltárt leletek arról is tanúskodnak, hogy nagyon erős hatása volt itt a kelta kultúrának, amely egész Közép-Európában elterjedt. Ebben az időben már bizonyíthatóan létezett a törzseken belüli vagyoni különbség, amiről a temetkezési módok is árulkodnak. Az uralkodó réteg tagjait, a fejedelmeket, a törzsfőket tágas, fával bélelt sírokba temették a kegyeleti és áldozati tárgyakkal együtt, amelyek főleg égetett agyagból (kerámiából) készültek. A sírok fölé halmokat emeltek. Járásunk területén ilyen sírhalmok Csukárpaka és Alsójányok környékén vannak. A sírhalmok eredeti magassága elérte a hat métert. Az itt talált értékes leletek a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják.

A Csallóköz közvetlen szomszédságba került a Római Birodalommal is. Ez a tény szintén nagy hatással volt az itt élő népekre. Bizonyítják ezt a Somorja környékén és Dunaszerdahelyen végzett ásatások, valamint az őrszállások (határ menti települések), amelyek maradványaira a Nagymegyer melletti Felsőgelléren, Bősön és máshol bukkantak. A népvándorlások korában - hozzávetőlegesen az i. sz. V-IX. században - e területen több néptörzs is váltotta egymást. Először a germán törzsek (kvádok, markomannok stb.), akik e vidékről indították támadásaikat a Római Birodalom ellen; később a hunok, akik leigázták az itt élő törzseket, és meg akarták hódítani a Római Birodalmat is. Ebből a korból fontos leleteket Kisudvarnok mellett találtak. Értékes emlékek maradtak fenn az avarok után is, akik e tájon és a környéken a VII-VIII. században telepedtek le, de a Frank Birodalom hadai legyőzték és szétkergették őket.

A Csallóköz középkori történelmének számottevő tényezője a magyar törzsek bejövetele volt a Kárpát-medencébe a IX. század végén (896). Bőséggel maradtak fenn emlékek ebből a korból a Komáromban feltárt lovas sírban, további értékes leletek találhatók Nemesócsán, Ekelen, Felsőgelléren, Nagymegyeren stb.

A Nagymorva Birodalom összeomlása után a magyar törzsek fokozatosan az egész Csallóközt benépesítették. Térségünk főként Árpád fejedelem családja érdeklődésének középpontjába került, de sikerült itt birtokot szerezniük más törzsfőknek is. Erről azok a helynevek tanúskodnak, amelyek a törzsfők neveit örökítették meg, mint például Nyék, Nagymegyer, Keszi, Bél, Vajasvata.

Az egyik település neve Vajka. Valószínűleg az államalapító I. István nevéhez fűződik, akinek eredeti neve Vajk volt, s aki apjától, Géza fejedelemtől Somorja környékén kapott birtokot.

A magyar állam megalakulása után a Csallóköz is annak részévé vált, és középkori fejlődése megegyezett az ország többi részének fejlődésével. A megyei közigazgatási rendszer létrejötte után a Csallóköz Pozsony (vármegyéhez tartozott, de azon belül önálló közigazgatási területet alkotott.

A múló évszázadok nagy történelmi eseményei nem kerülték el a Csallóközt sem. A tatárok, majd a törökök betörése feldúlta a terület békés életét. Az önálló magyar állam megszűnése után a Csallóköz a Habsburg-birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia része lett.

A Csehszlovák Köztársaság 1918-ban történt megalakulásakor az új állam részévé vált 1993. január L-jétől pedig a Szlovák Köztársaság része.