ECO-fórum

Date: 30/12/2016

By: ecori

Subject: Évértékelés

Aki elfogadja a rosszat és nem tesz ellene semmit, az ugyanúgy részt vesz benne, mint az, aki segít elkövetni.
Martin Luther King

Reply

—————

Date: 03/01/2017

By: Brian Tracy

Subject: A negatív gondolatok a legnagyobb ellenségeink!

A negatív gondolatok a sikereink legnagyobb gátjai – ezt vallja Brian Tracy, aki blogbejegyzésében elárulja nekünk, mi az az alapvető hiba, amit minden sikertelen ember elkövet, ráadásul azt is megmondja, hogyan tudunk változtatni ezen. Mindannyian éreztük már azt, hogy elérkeztünk életünk egy olyan szakaszához, amikor dönteni kell, hogy akár kockázatot is vállalva egy másik irányba indulunk el azért, hogy ne kelljen a – bár biztos, de minket teljes egészében felemésztő – jelenlegi helyzetünkben maradnunk. Többre vagyunk képesek, mint azt el tudjuk most képzelni, csak hinnünk kell benne! Ilyen egyszerű.Alapvető hitvallása, hogy a legnagyobb ellenségeink a sikerek eléréséhez vezető úton a mindenféle negatív, rossz gondolatok, melyek elvesznek tőlünk minden életörömöt és béklyóban tartanak minket. Ezért a legfontosabb céllá azt kell kitűznünk, hogy igazán boldogok legyünk, hogy felszabadítsuk magunkat a negatív gondolkodás terhe alól. Úgy véli, ha elkezdünk egy problémát racionalizálni, vagyis társadalmilag elfogadható magyarázatot találni valamire, az biztos, hogy negatív gondolatot fog szülni. Ne magyarázzuk ki, ne próbáljunk valami rosszra vagy elégedetlenséget kiváltó dologra jó fényt vetni! Ne legyünk mi az áldozatok és ne jelöljünk ki másokat rosszfiúnak! Ne legyünk túlzottan aggodalmaskodók, ne legyünk túlságosan érzékenyek mások negatív gondolataira!

Leginkább azoknak az embereknek van szükségük erre a szemléletváltásra, akiknek az önképét a másokkal folytatott beszélgetés, a mások által kialakított vélemények határozzák meg. Az önértékelésük a legtöbb esetben ugyanis súlyosan téves, és haraggal, szégyenérzettel, önsajnálattal és kétségbeeséssel párosul. Vannak olyanok is, akik nem tudnak szembenézni a saját hibáikkal, éppen ezért mindig mást okolnak, másban keresik a hibát. Nekik Brian Tracy szerint fel kell ismerniük: „Én vagyok a felelős!” Ez a felismerés először dühöt vált ki, majd egy rövidzárlatot követően kioltja a negatív gondolatokat. Ez az ember nem fogja tovább hagyni azt, hogy az önbizalomhiány irányítsa az életét, hanem úgy dönt, kezébe veszi a sorsát, feltárja a rejtett tehetségeit és igazi potenciálját. Vérszemet kap és elkezd harcolni saját magáért. Ez pedig egyenes út a sikerhez.

Reply

—————

Date: 25/12/2016

By: ecori

Subject: Böjte Csaba

Az igaz prófétának a sorsa mindig is mostoha volt! Az igazságra, Isten gyógyító, tisztító szavára az emberek nem vevők, igazából mindig is a hamis prófétákra volt szükség, akik pénzért azt mondanak, mit a hatalmaskodók szeretnének hallani, hallattatni magukról!! Ma a hamis prófétákat a kényelmes papok, újságírók, korrupt politikusok között kell keresni! Sajnos a hamis próféták nem csak dicsérik a hatalmasságokat, de tollukból megrendelésre bármiről, bárki ellen nagyon hamar megszületik a maró gúnnyal, lejárató fölénnyel meg irt cikk!
Imádkozzunk, hogy Isten igaz prófétákat küldjön közénk, olyanokat akik akár a különféle médiákban, akár az oltárnál, vagy a parlamentben merik, és tudják is kimondani a megtérést, újrakezdést, pálya módosítást hozó gyógyító igazságokat!

Reply

—————

Date: 20/11/2016

By: ecori

Subject: Szegénység van?! - Böjte Csaba segélykiáltása

„Szegénység van?! Hatalmas bűn fogja a világunkat maga alá temetni, mert gyermekeinket, fiataljainkat nem tanítjuk meg megélni, gazdálkodni!
Mindenkit parancsszóra beterelnek az iskolába, ahol elvont igazságokkal reggeltől estig lefoglalják őket! Bűnös nagyravágyással mindenkiből értelmiségit akarnak nevelni, és közben a reális élettől elszakadnak a felnövekvő generációk!
Lehet, hogy nem lehet jó árban értékesíteni a húst, a tojást, a tejet, de hány szegény családnál jártam, hol mindenki dohányzik, issza a kávét és várják a segélyt! Mennyivel másképp néznének a falvaink, ha legalább a munkanélküli réteget megtanítanák szépen, játszva gazdálkodni, megtermelni a saját mindennapi betevő ételét!
Friss, finom, egészséges táplálék mellett mennyivel kevesebb orvosság fogyna, s mennyivel több jókedv, kacagás lenne a tisztességes, jól végzett munka után, az emberhez méltó sikerélmények láttán?!”

Csaba testvér

Reply

—————

Date: 06/11/2016

By: seiseisei

Subject: Bakancslista

A régi egyiptomiaknak volt egy szép gondolatuk a halálról. Mikor a lelkünk a mennyek kapujába ér, az istenek két kérdést tesznek fel. A válaszon múlik, hogy bebocsátást nyernek-e.
1. Leltél-e örömöt az életben?
2. Vittél-e örömöt mások életébe?

Reply

—————

Date: 02/11/2016

By: szűcséva

Subject: ákért is, amik "nem a jó levegő és az árnyék eszközei, hanem joguk van ott állni, ahol a földbe gyökereztek"

Arany láncfűrész díj

A tüntetésen jelképesen átadták az "Arany láncfűrész díjat", amelyet Patyi Andrásnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának ítéltek oda, aki a CivilZugló Egyesület vezetője szerint 200 fa kivágásáért felelős az Orczy-kertben.

Emellett antizöld ÉLETMŰ DÍJat is kiadtak a favédők. Ezt Móczár Béla igazságügyi szakértő kapta, akinek „köszönhető” több nagy budapesti fairtás pl. a kossuth téri, miután a „ fadoktor Jolly joker” minősített minden fát beteggé –megalapova így kiirtásukat - hangzott el az indoklásban.

A 2016 ÉV JELENTŐS MELLÉKSZEREPLŐJE díjat Kosztyu Anikó a Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerület Hivatala Építésügyi és Örökségvédelémi Osztály vezetője kapta. Ő adta ki a fakivágási engedélyt többek közt a Kossuth térre, a Dagály uszodára és a Városligetre.

Bár a rendezvény teljesen politikamentes volt, mégiscsak felszólalt egy egykori Fidesz alapító - Molnár Péter - aki a párt 1993-as jobboldali és konzervatív fordulatakor átigazolt az SZDSZ-be. Szellemes slam poetryt adott elő a szabadságról, amibe nemcsak minden másság tisztelete, a beszélgetőpartner meghallgatása tartozik bele. Szót emelt azokért "kinek nincs ki a négy kereke, mert cangával jár", akinek "pozitív tartalmú a gyökérség" és persze a fákért is, amik "nem a jó levegő és az árnyék eszközei, hanem joguk van ott állni, ahol a földbe gyökereztek".

Reply

—————

Date: 07/10/2016

By: ecori

Subject: GYűlöletkampányok

Ha mást mersz gondolni, érezd magad kizárva a jók, az érvényesülők közül. Ha mást mersz gondolni, nem lehet tiéd a szeretet, a megbecsülés, a társadalmunk javai. Ha mást mersz gondolni, áruló vagy, nem lehetsz társadalom egyenjogú tagja. Mi vagyunk a szeretet, a jóság, az egyetlen üdvözülés, minden más rossz, gyűlölendő. Te rossz vagy.

Ezek a kampányok gyűlöletkampányok.

Az álszent módszer egyszerű: A gyűlöletet szeretetbe kell csomagolni. Így aztán az a jó és szerető keresztény, ember, nemzettárs stb., aki a kampányolót, azaz a keresztényt, az embert, a nemzetet szereti, mindenki más a rossz a sátán, az ellenség ......
Így lett a szeretetet nélkülöző, a nyílt gyűlölet helyett gyáván „szeretet”hirdetőkből szent, hazudott szeretetükből álszentség.

A hiszékenyekből pedig áldozat.
Ardamica Zorán

Reply

—————

Date: 04/10/2016

By: szűcséva

Subject: "Életedet alakítsd az elveid szerint, különben az elveidet alakítod majd az életed szerint."

Wass Albert: Látható az Isten

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

Reply

—————

Date: 22/09/2016

By: seiseisei

Subject: mai napi gondolat

G. K. Chesterton : ha valaki azt gondolja, hogy a templomba járástól lesz keresztény, ennyi erővel beülhetne a garázsba is, és várhatná, hogy autóvá változik.

Reply

—————

Date: 19/09/2016

By: Picurka2

Subject: 2012-ben már volt a ebben a fórumban

érdemes ujra elolvasni: Tóth István

Subject: Magyar panasz
Nem úgy van már, mint volt régen
Nem az a Nap süt az égen
Nem úgy illatoz a virág
Kétszínűvé lett a világ

Átok fogta meg a magyart
Mert az soha együtt nem tart
Rajta igaz a közmondás
Amennyi ház, annyi szokás

Régi őseink elholtak
Kik a közjónak hódoltak
Hej, ha most feltámadnának
Újra sírba szállanának

Ha a hív jutalmat nem kap
S nem igazat papol a pap
El kell veszni a világnak
Vagy győzni az igazságnak

Reply

—————