ECO-fórum

Date: 23/03/2012

By: szűcséva

Subject: Madárbarát kert

Kedves Barátaink !
Kert madárdal nélkül? Elképzelhetetlen, igaz? Mit tehetnék ?
Minden élőlénynek a megfelelő táplálkozási lehetőség és az utódneveléshez szükséges élőhely teremti meg a megtelepedési, fennmaradási lehetőséget. Tehát minél változatosabb, összetettebb, szintezettebb kertünk van, annál fajgazdagabb madárvilágnak nyújtunk életlehetőséget.
Az ECOri polgári társulás a református iskola régi épületében kapott a községtől klubhelyiséget. Az épület udvarán fák, bokrok, cserjék találhatók, ahova szeretnénk minél több madarat csalogatni.
Ehhez további növények ültetésére, madarak életmódját segítő eszközökre lesz szükségünk.
Ilyenkor már az előrelátó madárbarát kihelyezte a madárodúkat, hogy a télen etetőre járók megszokják azokat, és a tavasz beköszöntével ne máshol keressenek fészkelőhelyet.
A fészekrakás idején és a nyári hónapokban a madarak számára az itatók és madárfürdők is fontos célt szolgálnak.
A madarak téli etetése jelenleg már nem aktuális. A naptár szerint elkezdődött a tavasz. Bár tudjuk, hogy sokan egész évben etetik a madarakat, a költés ideje alatt vigyázni kell ezzel. Ugyanis a szülők magokat hordanak a fiókáknak is, azok pedig elpusztulnak tőle. Nem véletlen, hogy még a magevő madarak többsége is rovarokkal táplálja fiókáit.
Ennek ellenére, ha éppen madáretetőt van kedved barkácsolni, most is megteheted – a téli hónapokban nagy hasznát vesszük. Készíthetsz azonban fészekrakásra alkalmas odut vagy itatót is.

Az elkészített madárbarát eszközöket hozd el március 23-án (pénteken ) 16. 30 órára az ECOri udvarára.
Munkád jutalma nemcsak a későbbi madárcsicsergés és megfigyelési lehetőség lesz.
Segítségedet elismerő JÓMADÁR oklevéllel jutalmazzuk, melynek alapján iskolád akár érdemjeggyel is jutalmazhat. A madárodukat az udvaron közösen helyezzük el, majd a klubban érdekes fényképeken , filmen figyelhetjük meg a madarak szokásait, életmódját.
Szívesen fogadjuk ötleteiteket is. Örülünk, ha munkátokba szüleiteket, felnőtt ismerőseiteket is bevonjátok. Mindenkit szeretettel várunk.





Back